Vasárnap elutaztunk a Beszkidekbe, hogy Michał edzhessen az egyetlen dél-lengyelországi sífutópályán. Kajaszempontból is tanulságos volt ez a kis kiruccanás, azért is írok róla.
Előző este lefőztem öt kemény tojást meg össz. fél tasak mirelit karfiolt és brokkolit, vegyesen. Vajas és csicseriborsókrémes (főtt csicseriborsó, olívaolaj, só) szendvicseket csináltam PKU kenyérből, és beraktam a hűtőbe. Bepakoltam fél csomag keleti barnarizstésztát. Másnap egy nagy hegymászótermoszt megtöltöttünk vízzel, és egy banánt is elpakoltunk. Sajnos elég vacakul éreztem magam (előző éjjel még befaltam a frissen főtt tojásból meg zöldségből), alig tudtam magamról, úgyhogy a szendvicseket sikerült a hűtőben hagynom. És arról is elfelejtkeztem, hogy a tésztához talán sót is kellene vinni. Szerencsére az egyik út menti faluban volt egy nyitva tartó kisbolt, ahol gyorsan beszereztem egy kocka vajat, egy csomag rizses Hamlet szeletet, egy kiló sót, egy kis üveg paradicsomlevet meg egy mázas fémbögrét. Aztán amikor - már a helyszínen - Michał hozzáfogott az edzéshez, mi Natival behúzódtunk a fűtött öltözőházba, és nekiláttunk a "főzésnek". A fémbögrében leforráztam a tésztát, szórtam bele egy kis sót, és beletettem egy kanálka vajat. Utólag jöttem rá arra, hogy először tanácsosabb forró vízzel kiöblíteni a bögrét, úgy hamarabb kész a tészta. Amikor megpuhult, hozzátettem a zöldséget meg a tojássárgákat. Egész jó kis egytálétel lett belőle, Nati szívesen ette. A maradékhoz, amit már nem kért, forró vizet és paradicsomlevet öntöttem, hogy paradicsomleves-szerű legyen. Jól átmelegített.
Estére azért csak megéheztünk, úgyhogy kerestünk egy "karcsmát" (amolyan gurál csárdát vagy fogadót) Wisłában, abban a kisvárosban, ahol a lengyel síugró világbajnok, Adam Małysz született. A karcsma tömve volt, de egy pisszenést sem lehetett benne hallani. És mindenki minket nézett! Először nem értettem, miért vagyunk ilyen érdekesek, aztán észrevettem a fejem felett a tévékészüléket. Éppen síugróbajnokság volt, éppen Małysz ugrott, és éppen megnyerte a versenyt. Utána a fogadó belsejében, a falon egyfajta házioltárt pillantottunk meg: Małysz és az edzője egészalakos, ember nagyságú fényképen, egy Jeep és egy Chrysler társaságában, a bajnok aláírásával és kétoldalt a kiszuperált léceivel. A kultuszhely kellős közepén voltunk.
Nati tört krumplit és házi kovászos uborkát kapott, én valami fehérjefélét is kívántam, de az étlapról csak a pisztrángot találtam biztonságosnak. Tévedtem. Jóízűen ropogtatni kezdtem a bőrét, és csak aztán jöttem rá, hogy azért ilyen finom, mert lisztet szórtak rá. Éjszaka pöttyös is lett az arcom, meg belül a torkom is, huhh. Hogy mik vannak és hogy kell vigyázni. Hiába, az ilyeneknek, mint mi, kétszer is meg kell gondolniuk, mielőtt házon kívül esznek valamit, és alaposan ki kell faggatniuk a vendéglősöket.
